Máté Gábor: Meglepett a folyamat kegyetlensége
2023. 12. 02.

Máté Gábor: Meglepett a folyamat kegyetlensége

Égetően aktuális témáról szóló magyar dráma ősbemutatójára készül az Orlai Produkció. Kerékgyártó István darabja, a Skorpió Máté Gábor rendezésében 2023. december 3-tól látható a Belvárosi Színházban.

Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára az évad egyik legfontosabb eseménye. Az Orlai Produkció repertoárja a kezdetek óta alapvetően kortárs művekre épül. A választás tudatos, hiszen a világról, amelyben élünk, érzéseinkről, a bennünket foglalkoztató dolgokról a legérvényesebben a kortárs drámák fogalmaznak, a színház pedig a párbeszéd helye.

Skorpió társadalmunk gyengeségeinek analízisét adja, ám a szerzőtől megszokott módon ebbe sok humor is vegyül, épp úgy, mint mindennapjainkba. A darab létrejöttében komoly szerepet játszott a kortárs magyar irodalomra érzékeny Máté Gábor rendező, aki Török Tamara dramaturggal együtt segítette a szerzőt – olvasható az Orlai Produkció közleményében.

A történet a 90-es években gyökerezik. Máté Gábor ennek kapcsán arról is beszélt, hogyan emlékszik a rendszerváltás gazdasági vonatkozására, a technokraták nemzedékéhez köthető privatizációhoz. A közélet, mint téma mindig foglalkoztatta. Úgy emlékszik, vadkapitalista időszaknak ítélte meg. 

Meglepett a folyamat kegyetlensége, látszott, hogyan gázolnak át régi ismerősök, kollégák is a másikon, hogy valamit megszerezzenek. Valahogy romantikusabbnak képzeltem a demokráciát, és amit kaptunk helyette, idővel csalódást okozott nekem. A rendszerváltáskor azt reméltem, mint mindenki más, hogy innentől kezdve sokkal jobb lesz, de a következő egy-két évben már pontosan lehetett látni, hogy nincs logikai összefüggés a személyi szabadság és a társadalmi igazságosság között. Ma már azt is látom, hogy minden olyan probléma, ami azokban az években előjött, napjainkig gyűrűzik tovább.

Az időben előre-hátra ugráló, ettől pedig egy lebilincselően izgalmas rejtvényhez hasonló tragikomédiát Mészáros Máté, Ullmann Mónika, Schruff Milán, Járó Zsuzsa, Csonka András és Pataki Ferenc játsszák.

Kerékgyártó István állandó témái a karriertörténetek, a nagyon magasról az elképzelhetetlen mélybevaló zuhanás, a hatalom és a pénz amorálissá tevő hatása. A Skorpió műfaját tekintvetragikomédia, amely látleletet ad jelünkről és közelmúltunkról; az Orlai Produkciónál bemutatottkorábbi darabjával, a Hurokkal szemben azonban nem széles társadalmi tablót mutat.

Ezúttal egy 2000 és 2025 között játszódó családtörténet, egy nagyvállalkozó és fiai sorsának prizmáján átérthetjük meg a rendszerváltás máig ható ellentmondásosságát, amelynek sötét oldala a legújabb kori Magyarországra is árnyékot vet. Király Ferenc és fiainak sorsa egyszerre idézi a nagy klasszikusokat és a kortárs popkultúrát: valahol a Lear király, a Keresztapa és az Utódlás háromszögében helyezhető el.

A Skorpió a gründerzeit győzteseiről szól, a győzelem minden gyomorforgató mocskával. Mert ilyen időket élünk, a nagy győzelmek sok mocsokkal járnak. Majd – talán – a harmadik, negyedik vállalkozói generáció a morálra támaszkodva, tiszta lelkiismerettel hozhatja meg a döntéseit, úgy érve el saját boldogulását, hogy a közérdekekre is messzemenően figyelemmel lesz. Mint ma, mondjuk a svéd, a dán vagy a kanadai többgenerációs tőkések – fogalmazott Kerékgyártó István.

Forrás: Index.hu - DT