A Thealter Fesztiválon mutattátok be júliusban Gogol Egy őrült naplóját Bodó Viktor rendezésében, Keresztes Tamással a főszerepben. Hogy talált meg ez az előadás?
Már korábban is dolgoztam Viktorral. Úgy lettem én az „őrült asszisztens”, hogy Orlai Tibor megkereste Tamást az Egy őrült naplója ötletével, ők együtt megkeresték Viktort, ő pedig engem.
Milyen volt együtt dolgozni Bodó Viktorral és Keresztes Tamással?
Izgalmas, egyben óriási kihívás, mert ez volt az első igazi asszisztensi munkám. Bár Grazban, a Motel próbafolyamata alatt is asszisztens-féle voltam Viktor mellett, de nem hivatalos keretek között. Magánemberként mentem ki Grazba, a párom, Szabó Zoli miatt, aki játszott az előadásban. Szerettem volna benézni a próbákra, és ez olyannyira sikerült, hogy egészen a bemutatóig ott is maradtam. Mikor hazajöttünk, kaptam Viktortól egy moleskine-t a graz-i munkáért, hogy majd abba írhatom a további teendőket. Szóval lettek további teendők! Leginkább az itthoni ügyeit intéztem, míg ő külföldön dolgozott. Ebből az együttműködésből jött a rendezőasszisztensi lehetőség az Egy őrült naplójában. Meg a kellékes, az öltöztető, a súgó, és az ügyelő. Ez mind én voltam. Nagyon élveztem annak ellenére, hogy hirtelen rengeteg feladatom lett. De olyan jó volt látni, hogy kézzelfogható eredménye van annak, amit csinálok.
Mi a feladatod?
Bemutató előtt egy évvel elmentünk Viktorhoz Hegymagasra, ahol Tomi többször felolvasta a teljes szöveget. Már akkor elkezdtünk agyalni, milyen kellékekre lesz majd szükség. Úgy indult a dolog, hogy egy bőröndben el fog férni minden. Hát, nem épp így alakult. Aminek én nagyon örülök, mert imádom ezt a díszletet. Azt hiszem még ott megegyeztünk abban, hogy amikor Tomi ráér, együtt tanuljuk a szöveget. Ez volt az első feladatom, segíteni a szövegtanulásban. Aztán a próbák alatt súgni, jegyzetelni, kellékeket beszerezni, de volt, hogy világosítottam is. Minden előadás előtt végigmegyünk egyszer a szövegen, aztán bekészítem a kellékeket, pótlom a fogyókat, preparálom a függönyt, beállunk kezdésre. Mivel az elején a díszlet külső részét látjuk, közvetlenül mögé nem tehetek be semmit. Így – mikor elkezdődik az előadás és befordul a díszlet – gyorsan behurcolok magammal mindent, ami kelleni fog. Ezeket a helyükre teszem, bekészítem a kábelt, a mikrofont, az újságot, kutyaleveleket, kúszok-mászok a díszlet alatt, összegyűjtök mindent, ami kikerül a színről és kiadom hátul a díszítőknek. De van más is: az „udvari nemes” résznél a fény a díszlet alól jön, és én mozgatom. Ehhez készült egy speciális eszköz, amit mi „porszívó”-ként emlegetünk a jurányis srácokkal – ez tulajdonképpen egy lámpa, ami két egymáshoz erősített partfisnyélre van rögzítve. De végig készenlétben kell lennem, ha bármi történne. Folyamatosan észnél kell lennem, ha valami véletlenül idő előtt leesik, azt egy sötét alatt vissza kell csempésznem.
Felteszem, te is fejből tudod a szöveget. Van kedvenc részed?
A koronázás jelenet. Mondjuk az pont nem a szöveg, hanem a zene miatt. Vagy a színház. De igazából már annyira megszerettem ezt az anyagot, hogy minden mondata a kedvencem. Én is tudom az egészet kívülről, büszke is vagyok rá, hogy ha kellene, példány nélkül tudnék súgni.
Sokakban felmerülhetett, ki az, aki kijön meghajolni Keresztes Tamással. Számomra ez a közös meghajlás azt jelenti, hogy nélkülözhetetlen vagy.
Nagyon hamar világossá vált, hogy valakinek minden előadáson ott kell lennie, és végigcsinálni az előadást a díszlet mögött. Ez egyelőre én vagyok, de még valaki meg fogja tanulni, és akkor már nem leszek nélkülözhetetlen. Tomi mondta a szegedi főpróba előtt, hogy szeretné, ha én is kimennék meghajolni. Teljesen zavarba jöttem ettől, és el is bénáztam a meghajlást Szegeden. És aztán a premieren is, mert úgy értettem, hogy csak egyszeri alkalomról volt szó.
Foglalkozol még csapatépítéssel és vacsoraszínházzal, ami a szakdolgozati témád is volt?
Igen. Bár a csapatépítés túlzás, a szakdolgozatomban is erre jutottam. A vacsoraszínház – vagyis a Gyilkosság a vacsorán – 2010-ben indult. Az ötlet és a brand olasz. Inkább társasjáték ez, mint színház. Tulajdonképpen egy interaktív krimi, amit éttermekben játszunk egy háromfogásos vacsora alatt. A fogások között vannak fix jelenetek, amikben körvonalazódnak a viszonyok, majd jönnek az interaktív részek, ahol a nézők kérdeznek, rejtvényeket fejtenek meg, nyomokat keresnek, információt gyűjtenek. Az este végén pedig minden asztal elmondja a teóriáját a gyilkosságról: ki követte el, mi volt az indíték, mi volt a gyilkos fegyver, és hogyan történt az eset. Utána pedig eláruljuk, mi történt valójában. Ebben színészként veszek részt, bár nem igazán szeretem magamról ezt mondani, nincs ilyen képzettségem.
De a Radikális Szabadidő Színháznál, ami 2015-ben szűnt meg, színész voltál.
Általánosban és gimnáziumban is jártam versmondó versenyekre és színjátszóra, ahogy ez lenni szokott. Mikor Budapestre kerültem, hiányzott a közösség, a csapat, valamin közösen dolgozni. Egy ELTÉ-s fesztiválon láttam a Radikális Szabadidő Színház Zsiráfivóhelyét, és mondtam egy ismerősömnek, akit még Debrecenből ismertem és épp mellettem ült, hogy ilyesmit én is szívesen csinálnék. Mint kiderült, ő az előadás után interjút készített Formanek Csabával és megadta neki a számom. Csaba másnap felhívott, és már azon a héten mehettem tréningre. Több előadásban is játszottam, de nem maradtam ott 2015-ig. Később bekerültem két SZFE-s vizsgaelőadásba, amiből az egyik Pintér Béla Gyévuskája volt. Ezt a vizsgát Béla is látta, és most az ő egyik előadásában, a Fácántáncban is van szerencsém játszani. De asszisztensként is dolozom, legutóbb a Fehér Balázs Benő által rendezett A fura c. előadásban, amit januártól a Jurányiban játszunk!
Bordás Katinka
