A Belvárosi Színház új előadása, a Nóra II. rész 15 évvel a színháztörténet egyik legzajosabb ajtócsapása után játszódik, címszerepben Kováts Adéllal. A művésznővel a vendégszereplés öröméről, a Radnóti Színház új évadáról és a visszatérő Nóra választásairól is beszélgettünk.
Egy építkezés miatt ősztől új helyszíneken is játszik a társulat, a változás inspiratív is lehet?
Igen, kicsit kiszorultunk a színpadunkról, pontosabban egy kicsit leszűkített térben játszunk, ezért a már meglévő, nagy díszletes előadásainkat ki kell vinnünk a színházból. Az jó, hogy nagyobb és másfajta terekbe is be tudjuk vinni a közönséget. A III. Richárdot, az Ádám almáit a Magyar Színházban játsszuk, a Bárány Boldizsárt továbbra is a Stefánia Palotában, A párnaember és a Futótűz az Ódry Színpadon lesz. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen vonzása lesz a Tesla Loft termének, ahol egy kortárs amerikai darabot mutatunk be, a Glóriát.
A Radnótis előadások mellett, a Belvárosi Színházban is láthatunk, a Nóra II. rész címszerepében. Most jött el az ideje?
Jó érzés volt, hogy Orlai Tibor kifejezetten rám gondolt ezzel a szereppel. Szeretek kirándulni, de amióta a színház igazgatásáért is felelek, még nem vállaltam vendégszereplést, ugyanakkor mindenkinek jót tesz, ha egy kicsit kimozdulhat. Nyilván egész emberként a Radnóti Színház arculatát erősítem. Furcsa módon egyfajta komolyságot ad az embernek, ha igazgató, de vendégként csak színésznő lehetek, ami számomra most üdítő.
Milyen találkozásokat hozott ez a kimozdulás?
Nagyon örülök, hogy együtt játszhatok Bodnár Erikával, újra Csankó Zolival, aki régi kollégám, barátom, és megismertem a lányomat alakító pályakezdő László Lilit. Izgalmas szituáció az, amikor bár hasonló iskolából, de mégis négyen négyfelől jövünk, és újra meg kell ismernünk, vagy meg kell tanulnunk egymást.
A valódi dolgokban hiszek, ezért nekem nagyon fontos, hogy működjön a kémia a partnereim és közöttem.
A visszatérő Nóra határozott nővé érett, aki pontosan tudja, hogy mit akar. Hogy jöttök ki egymással?
Nagyon nehéz azonosulnom azzal, hogy Nóra elhagyta a gyerekeit. Számomra ez elképzelhetetlen, holott, a közvetlen környezetemben is ismerek hasonló döntéshelyzeteket. A lelkem mélyén nehéz nekem felmentenem őt - mégis, nagy öröm eljátszani a szerepet. A szabadságszeretetével viszont messzemenőkig együtt tudok menni, mert minden szerepben kell lenni olyan érzelmi és gondolati mankónak, ami tovább lendít.
Azon sokszor meditálok, hogy egy-egy szerep miért pont akkor talál meg, amikor, és érdekes módon sokszor tükröt tart egy élethelyzetben, hiszen a próbák alatt a megfejtési folyamat során magunkban is vájkálunk. Közös pontokat keresünk a megformálandó karakterrel vagy éppen megdöbbenünk, hogy mennyire eltartjuk magunktól. Az azonosulás útja is nagy katarzist tud adni, és az is nagyon izgalmas, amikor nem könnyű megfejteni valamit.
Az előadást nézve úgy tűnik, hogy a szerző, Lucas Hnath nincs kibékülve Nórával, nagyon szigorúan bánik vele. Hogy látod ezt?
Pontosan tudom, mit érez a közönség, a fél nézőtérnek elfogadhatatlan, hogy ez a nő otthagyta a három gyerekét, ahogyan nekem is. És most könyveket írogat. Mit lehet ezen szeretni? Kevesen gondolnak bele, hogy Ibsennél milyen előzményei voltak az elmenetelének, hogy Torvald gyakorlatilag elvette tőle a gyerekek nevelését. Valóban kemény lett Nóra, ahogy minden ember kemény, aki úttörő valamiben, akinek ki kell taposnia az utat a többiek előtt, közben muszáj lenne hátranéznie. Tulajdonképpen Nóra azt az utat választotta, hogy nem néz hátra. A dramaturgia érdekessége, hogy a darab végén tudjuk meg, hogy ez mibe is kerül neki. Szerintem nem kell attól félni, hogy határozottnak mutassam, hiszen Nóra 15 év alatt megtanult önmaga lenni, egyedül él, ráadásul sikeres lett, megtalálta a saját harmóniáját, amiből nem enged. Nyilván a téboly szélén volt, amikor elment, és biztos, hogy iszonyú mélyre kellett elásnia magában az anyaságát, a gyerekei elvesztését, de hiába vannak nagy vérveszteségei, nem tesz fel visszafelé menően kérdéseket. Keményen védi maga körül az új építményt, de mégis, ha minden olyan nagyon természetesen menne neki, nem kellene ilyen erőt mutatnia. Azt hiszem, a darab végére ez nagyon szépen összeáll.
Mitől érdekes a két össze nem tartozó ember, Nóra és Torvald története?
Azt gondolom, hogy ez a darab pont attól érdekes, izgalmas, mert sztereotip módon mutatja fel a női-férfi konfliktusokat, a helyzetek szinte szappanoperai helyzetek és a párbeszédek is nagyon felismerhetőek, mégis a dramaturgia, a történet tartogat meglepetéseket. A legfontosabb gondolat ebben a darabban is az, ami az eredeti Nórában is: hogy lehet-e egy életen át hazugságban élni?
