„A gammahímet kell előhívnom magamból”
2018. 12. 03.

„A gammahímet kell előhívnom magamból”

Nem kimondottan Woody Allen-i figura, de az önirónia nagyon közel áll hozzá – mondja Ötvös András, aki a Belvárosi Színházban látható Férjek és feleségek főszereplőjeként lép az amerikai színész-rendező örökébe. Az Orlai Produkciós Iroda előadása Woody Allen 1992-es filmje alapján készült, ám Ötvös András szerint a téma semmit sem veszített az aktualitásából. A párkapcsolati problémák megoldása ma is ugyanolyan fejtörést okoz sokaknak, hiszen a korszellemhez hűen, már a legkisebb gond esetén inkább továbblépünk ahelyett, hogy dolgoznánk a kapcsolatainkon.

– A Férjek és feleségek Woody Allen egyik legismertebb alkotása. A színpadi előadás esetében előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy film, ráadásul egy ilyen híres mű alapján készül?

– A rendezőnek, Szabó Máténak és színész kollégáimnak jó sorvezető lehetett Woody Allen műve, én azonban, bevallom őszintén, nem láttam a filmet. És amikor kiderült, hogy megcsináljuk a darabot, elhatároztam, hogy nem is nézem meg. Távol akartam tartani magam tőle. Sokkal érdekesebb volt számomra, hogy a szöveget keltsük életre, és ne egy filmet utánozzunk. Annál is inkább, hiszen a darab alapproblémája, a magánéleti kudarc, mindenki számára ismert, manapság úgy tűnik, mintha a 30-as, 40-es generáció nagy része ezzel küzdene. A történet remekül működik tehát a filmtől függetlenül is.

– Woody Allen már látványra is komikus karakterétől is könnyű volt elvonatkoztatni?

– Sokszor nevettünk azon a próbák során, hogy a 100 kilómmal finoman szólva sem vagyok egy Woody Allen alkatú színész. A szöveg öniróniája ennek ellenére nagyon közel áll hozzám. A darab humorát a főhős önreflexív bizonytalansága adja, aki nem egy kimondott alfa-, még csak nem is béta-, sokkal inkább gammahím. Kapásból zárójelbe tesz mindent, ami saját magával kapcsolatos, főként a nők közeledését, így folyamatosan félremagyarázza a jeleket. Ezt a gammahímet kell előhívnom magamból. A néző csak akkor érzi igaznak az előadást, ha a színész magáról vall a szerepben, így a saját tapasztalataimon kell átszűrnöm Woody Allent, hogy életre keltsem azt az önmagával küzdő hőst, aki megállás nélkül a szenvedélyről és az izgalomról beszél, de ha villámlik, már nem mer kilépni a lakásból.

– A film a kilencvenes évek elejének New York-i felső-középosztályát mutatja be. Az előadás nem is változtat ezen a felálláson, de vajon Budapesten ma ugyanazt jelenti a történet?

– Szándékosan őriztük meg a helyszínt és a 90-es éveket. Nem az a lényeg, hogy vezetékes telefonon vagy mobilon hívják egymást a szereplők. Sokkal fontosabb, hogy egy rakás művelt, magasan képzett ember szenved, mert hiába jártak a Harvardra, képtelenek megoldani a problémáikat. Kiderül, hogy semmi sem stimmel abból, amit magukról és a környezetükről gondolnak. Így aztán végigolvashatják többször a filozófia teljes történetét, fogalmuk sincs, miért megy tönkre a házasságuk.

– Említette, hogy a párkapcsolati kudarc generációs probléma. Valóban ennyire aktuális a darab üzenete?

– Töményen kapjuk az arcunkba a korszellemnek megfelelő üzenetet, hogy semmivel se elégedjünk meg, mindig akarjunk többet és többet. A feleségem nagyszülei több mint ötven évig éltek együtt szerelemben, még nyolcvanévesen is évődtek egymással. Manapság, ha valami probléma merül fel, az emberek inkább lecserélik a partnerüket, ahelyett hogy megpróbálnák megoldani a gondokat, dolgoznánk a kapcsolaton. A darabbeli pár, akiket Radnay Csillával játszunk, tíz éve él együtt, gyerekük nincs, mert félnek a felelősségtől, ezt azonban sosem beszélik ki magukból, így amikor megérkeznek a barátaik azzal a bejelentéssel, hogy szétmennek, egyszeriben felrobban a szőnyeg alá söpört problémahalmaz.

– A súlyos problémák ellenére mégis komédiát látunk, vagy végül a tragédia kerekedik felül?

– Nagyon szórakoztató az előadás, de mire mindenki jól kinevette magát, még épp sikerül elcsípni azt a szívfacsaró pillanatot, amikor rádöbbenünk a saját nyomorunkra. A főhős végül teljesen egyedül marad, a házassága széthullik, az új kapcsolatba nem mer belépni, és bár a záró nagymonológjában bizonygatja, hogy egyedül lenni csodálatos, tudjuk, hogy ezt ő maga sem hiszi el.

– A színházi életet az elmúlt hetekben a tao-támogatások eltörlése tartja lázban, ami a magánszínházakat is, így az Orlai Produkciós Iroda működését is alapvetően befolyásolja.

– A napi munkát egyelőre nem érinti, a bizonytalanság azonban idegőrlő. Nem történik semmi, és ez a legrosszabb, hiszen fogalmunk sincs, mire számíthatunk. Felmerültek tervek, hogy miként váltanák ki a támogatási rendszert, de konkrétum ezekkel kapcsolatban nem hangzott el. A színházi tao eltörlésével nagyon sok jó dolog kerül veszélybe, így például a vidéki fellépések. Sok előadással turnézunk, olyan helyekre visszük el a produkcióinkat, ahol eseményszámba megy az érkezésünk, felemelő érzés így színpadra lépni. Mivel egy színházi évad nem a naptári év végéig tart, ha a naptár szerint vonják meg a támogatást, azzal az évad második fele, és a nyári vidéki turnék lehetetlenülnek el.

Forrás: magyarhang.org